Hallgatói beszámolók a MÁVSZ által 2006-ban szervezett nyári gyakorlatokról



Grabovac Dávid

Grabovac Dávid vagyok Újvidékről, és a nyáron 2 hetet töltöttem a Fővárosi Állat- és Növénykertben, melyek legalább annyira élvezetesek voltak, mint tanulságosak.
Külön szeretném kiemelni a doktor urak megértését és építő jellegű hozzáállását. A két hét folyamán állandó munka folyt, volt maláriás pingvin, görényivartalanítás, fiatal daru "sexelés" sőt még a rákosi vipera megmentő programban is részt vettünk, ultrahangoztuk a jövendőbeli anyukákat.
Persze szinte minden nap boncoltunk, és megvolt a napi ellenőrzés is. Szeretném megköszönni a lehetőséget, igazán nagyon hálás vagyok az új tapasztalatokért.


Virág Ágnes

Szeretnék röviden beszámolni a nyári gyakorlatomról, amit Szegeden töltöttem.
Az állatorvost, akinél voltam ifj. Dr. Krajcsovics Lászlónak hívják.
A gyakorlat nagyon élmény-dús volt, igaz csak öt napot maradhattam (07. 24 - 28), de minden nap tanultam valami újat, láttam sok érdekességet.
Nekem mindez azért is tetszett, mivel én már voltam gyakorlaton itthon, nálunk Zentán, így láthattam, hogy milyen a munkafolyamat itt is, ott is és ennek köszönhetően kialakult bennem valami, amit szeretnék majd én is praktizálásomban megvalósítani.
Örülök, hogy ifj. Dr. Krajcsovics Lászlóhoz mentem gyakorlatra, mert így beleláthattam a kis-állatgyógyászatba, a lovak gyógyításába és a sertéstelep munkamenetébe is.
Az egész napot végig dolgoztuk. Reggel 7-kor nyitottuk a kis-állat ambulanciát 9-ig. Utána a heti ütemterv szerint kimentünk a sertésfarmra. Onnan, ha volt bejelentett ló azt mentünk ellátni, majd délután 16 - 18 óráig visszamentünk a rendelőbe a kis-állatokhoz.
Köszönök mindent, különösen ifj. Dr. Krajcsovics Lászlónak, hálás vagyok, hogy fogadott és tanított!

Buttás Éva
A pomázi Delta kisállatrendelőben voltam nyári gyakorlaton. Dr. Szörényi Zoltán, Dr. Crespo Carlos Enriques és Dr. Grynaeus Orsolya munkáját volt alkalmam megfigyelni és olykor a tőlük tanultakat gyakorlatban alkalmazni.
A kutyától a tengeri diszkoszhalig megfordult ott minden. Oltottunk, boncoltunk, műtöttek és mindemellett, amit nem értettem, részletesen elmagyaráztak.
Hozzáférésem volt az adatbázisukhoz ami lehetővé tette számomra egy-egy páciens előtörténetének részletes megismerését.
Néhány érdekes eset:

-röntgenfelvételek vizsgálata(osteoporosis, törések, ficamok...)
-sebvarrás
-diszkoszhal boncolása
-ivartalanítások
-esztétikai műtétek
-prosztata gyulladásos kutya kezelése
-vesegyulladásos kutya kezelése...
Köszönetet szeretnék mondani a MÁVSZ-nak, hogy lehetővé tette számomra ezt a gyakorlatot és köszönet Dr. Szörényi Zoltánnak, Dr. Crespo Carlos Enriques-nek és Dr. Grynaeus Orsolyának.

Szabadi Beáta

Nyári gyakorlatomat idén is, akárcsak az elmúlt években a szabadkai "ZooVET" állatorvosi rendelőben dolgoztam le.
Számtalan érdekes műtéten vettem részt aktívan, rengeteg tapasztalatot gyűjtve. Pácienseink elsősorban kisállatok: kutya, macska, teknősök, kígyók... Hazánkban kevés állatorvos foglalkozik egzotikus állatok kezelésével, így igazi szerencsének és megtisztelésnek tartom, hogy az ott dolgozók megengedték, hogy részt vegyek ezen gyakorlaton.
A két hét során, melyet a rendelőben töltöttem szinte mindennapos műtétnek számított az ovariohisterectomy úgy szukánál, mint macskánál. Gyógyítottunk rinotracheitis-es cicát, tályogot kezeltünk házinyúlnál, distorsio coxeyuventralis-t diagnosztizáltunk, megtanítottak röntgenfelvételek készítésere is.
Egy kutya esetében pedig corpus allineum-ot észleltünk a nyelőcsőben, melyet kezeltünk. Cocker spánielnél otitis externa lépet fel, vizsgálat alkalmával nagy mennyiségű szürkés váladékot, folyadékot találtunk a fülében. Otoskopiát végezve a hallójáratban idegen testet észleltünk, melyet később eltávolítottuk. Ezen kívül még számos érdekes esettel találkoztam.
A jó csapatmunkának köszönhetően sok állatot tudtunk megmenteni, gazdik és a mi nagy örömünkre.
A gyakorlaton való részvételemért köszönet a szervezőknek.

Sunajko Stevan (Szunajko István, Szteván)

Sunajko Stevan, III. éves állatorvostan hallgató vagyok, Újvidéken. A nyári gyakorlatomat a budapesti állatkertben végeztem.
Az ott szerzett tapasztalat, nagyban hozzásegített a képzésemben. Részt vettem külömböző sebészeti gyakorlaton, boncoláson, megismertem, hogy hogyan kell bánni egyes állatokkal. Szintén lehetőség volt megfigyelni az állatok viselkedését és idomitáasát.
Köszönöm az állatkert állatorvosainak a türelmet és az időt melyet rám szántak. És nagy türelemmel megtanítottak néhány új magyar szak szavakra. Szintén köszönöm a Magyar Állatorvosok Világszervezetének, hogy számomra biztosította a lehetőséget és az elszállásolást. Köszönöm!

Vissza a Hallgatói Tagozat lapjára


Vissza a lap tetejére

Vissza a főlapra