Magyar Állatorvosok Világszervezete konferenciája
2004. november 19-20, Budapest- Üllő

A Magyar Állatorvosok Világszervezete /MÁVSZ/ hét éve szolgálja a hazai és a határainkon túl élő magyar származású állatorvosok kapcsolatainak kiépítését. Ennek érdekében évente legalább egy nagyszabású konferenciát is rendez, amivel a személyes, baráti kapcsolatokon túl szakmai képzést is nyújt a töretlen érdeklődést mutató kollégáknak.

Közel négyszáz résztvevő regisztráltatta magát november végén Budapesten. A legtöbb busszal Erdélyből érkezett a majd 200 fő, de Kárpátaljáról, a Felvidékről és a Vajdaságból is 30-40 állatorvos jött a kétnapos rendezvényre. A Nyugati régiót ez alkalommal egy fő, az előadást is tartó és a második napon elnöklő Holló Leleszi Ernő kollégánk képviselte.

A konferenciát Szieberth István elnök üdvözlő szavait követően Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára nyitotta meg, majd Fodor László dékán házigazdaként is köszöntötte a jelenlévőket. A délelőtti plenáris ülésen nagy érdeklődés mellett az uniós csatlakozás révén érintett és megváltozott tartalmú és szövegű rendeletekről, azok adaptálásáról esett sok szó, így - a teljesség igénye nélkül - az élelmiszer-higiénia és élelmiszerbiztonság, az élelmiszer-előállítás és forgalmazás kérdésköréről, az állati eredetű hulladékok megsemmisítésének és az élőállatok szállításának új szabályozásáról hazai előadók tolmácsolásában. A határon túlról, Romániából érkező Sikó Barabási Sándor az echinococcosis/ hydatidosis jelentőségéről tartott szépen illusztrált előadást, míg a már említett Holló kolléga az amerikai praxisépítéséről tájékoztatott.

A délután kulturális programmal folytatódott az Uránia Filmszínházban, Koltai Gábor Trianon című filmjének vetítésével és az azt követő beszélgetéssel, melyre a rendező mellett Duray Miklós, a szlovákiai MKP ügyvezető alelnöke és Szentiványi István Európa-parlamenti képviselő fogadta el a szervezők meghívását. A történelmi távlatokat feldolgozó film a határon túli kollégák által tolmácsolt, érzelmekkel ötvözött észrevételekkel tartalmas programnak bizonyult.

A második napon két szekcióban zajlottak előadások. Az egyetemi aulában a kisállatokkal, Üllőn a nagyállatokkal foglalkozó szekció zajlott igen magas színvonalon, nagy érdeklődéssel és aktív hozzászólásokkal kísérve. A közös ebédre Üllőn került sor, ahol az előadók, a vendéglátók és a vendégek hosszúra nyújtották a búcsúzást.

E sorokat olvasó hazai kollégák közül sokan talán meglepődve hallanak a MÁVSZ konferenciájáról, pedig a szokásos hirdetési helyeken már hónapok óta folyik a program népszerűsítése. Azok a kollégák, akik a konferenciák valamelyikén már részt vettek és találkoztak a határon túli kollégáinkkal, megérezhették a tanulási vágyat és a folyamatos kapcsolat iránti igényt. Egyik - másik országban kollégáink sokszor utópisztikusnak tartják az itthon napi gyakorlatnak számító protokollokat, a gyógyszerforgalmazás térnyerését, az egyre növekvő kisállat praxist. A tapasztalatcseréknek éppen az a célja, hogy segítsük őket a gyorsabb szemléletváltásban, de egyúttal tükörbe is nézzünk, s a látottakon elgondolkodva magunk is tanuljunk.

Dr. Mohai Imre
Veresegyház

A konferencián elhangzott előadások

Kovács József:
Az élelmiszerhigiénia és az élelmiszerbiztonság kapcsolata.

Süth Miklós:
Az élelmiszer-előállítás, - forgalmazás uniós főbb szabályai, a szabályozás célja.

Lantos Csaba:
Az állati eredetű hulladék-megsemmisítés uniós szabályozásának célja, figyelemmel a környezetvédelemre.

Szieberth István:
Az élőállat-szállítás és egyedi állatazonosítás uniós szabályozása, a szabályozás célja.

Sikó Barabási Sándor (Románia):
Az echinococcosis/hidatidosis jelentősége napjainkban; jövőbeni teendőink.

Holló Leleszi Ernő (USA):
Egy magyar állatorvos praxisépítése az USA-ban.

Kisállat szekció: Budapest

Biró Péter Gábor: Mánia
Kovács Katalin: Fogeltávolítási módszerek.
Bíró Ferenc: Kölyökkutyák egyes fertőző, hasmenéssel járó betegségeinek diagnosztikája és gyógykezelése.
Sterczer Ágnes: Hepaticus encephalopathiák.
Sótonyi Péter: A fültájék anatómiája.
Németh Tibor: A külső- és a középfül gyulladás sebészete.

Nagyállat szekció: Üllő

Lukács Zoltán:
A kólikás ló vizsgálata és kezelése gyakorlati körülmények között.

Bodó Gábor:
Diagnosztikai és gyógykezelési lehetőségek a ló- ortopédiában.

Bakos Zoltán:
A lovak májbetegségeinek diagnosztikai lehetőségei.

Kurucz János:
Lovak adás-vételi röntgenvizsgálatával kapcsolatos tapasztalatok Magyarországon.

Cseh Kálmán:
A minőségi tejtermelés gyakorlati vonatkozásai.

Csuta Lajos:
Tekintélyünk megerősítése és megtartása: naprakész ismeretek a takarmányozásában.


Vissza a lap tetejére

Vissza a főlapra